Volán, Tököl. 

Lássuk a Volán buszmegállóját két kisváros között, egy nagy élelmiszer áruháznál. Szemetest bizonyára azért jó ötlet szerintük NEM kitenni, mert akkor nem kell azt üríteni. Nem kell hozzá ember. Nem kell az embernek fizetés. (Ezt a logikai láncolatot láttuk a rendszerváltás után Budapesten is, Demszky Gábor idején, amikor egy mocsokhalmazzá lett hosszú időre a város.)

Itt ilyen buszmegálló dukál a magyar állampolgárnak, ha nincs egy akármilyen, ócska, karcinogén bűzt okádó, levegőt mérgező, ócska, tragacs autója, és közösségi közlekedéssel változtatna helyet. Várakozni tűző napon vagy fagyban egy ilyen megállóban... Az elosztás manapság ez: ilyen "civilizált" buszmegálló az újszegény vagy régtől fogva szegény, és egyre szegényedő kisembernek, és jachtok, régi kastélyok kiglancolva a felkapaszkodott, nagyon mélyről jött újgazdagoknak, akik a kultúrájukat csak most csipegetik össze, és a múltjukat és jövőjüket most alapozzák meg, kétes erkölcsi mércék alapján, ahol a pénz a Fő Istenség, minden más látszat ellenére. Ez jár az urak/elvtársak szerint annak, aki tömegközlekedést vesz igénybe? Ilyen megállóban kell szerintük várakozni a magyar adófizető állampolgárnak?!

A kisváros útjai is iszonyatosak néhol 

Az utak is olyanok, hogy vigyázni kell gyalogosan, biciklin, bármilyen járművel vagy annak híján.

Bicikliutak Budapest közeli kisvárosban

Egy jó, döngölt földút milyen jó is tud lenni néha. Ha nem esik az eső, ha nem fúj a szél. Akkor ugyanis nincsen sár, nincsen nagy por. Optimális esetben egy jó földút sokkal jobb biciklizni, mint egy ócska, szétrohadt, hézagos nem földút. A képek Budapest melletti településen készültek, ahol ezt a rettenetet bicikliútnak merik nevezni. Nem mondom, igen óvatosan, néha leszállva a bicikliről, igen lassan végig lehet rajta menni, és gyakorolni az egyensúlyban tartást, a lassú haladást és a szlalomozást.

Elköltöztem Budapestről. Ez a blog megmarad. Pár év távlatára érdemes visszatekinteni, és esetleg összehasonlítani a mai helyzettel. Utolsó képeim a társasházból valók, ahol laktam. Szép képeket közöltem róla máshol. Ezek a rögvalóságot tükrözik, a sűrűn előfordulót... Kulturálatlan, rosszindulatú emberek nem konténert hívtak, hanem a mi lakásaink alatt szerették a mocskukat tárolni. És hát inkább a ház gangjának pillérét rohasztották le, minthogy a mi lakásunk felett megcsináltassanak két fillérért valamit. Aljas, sunyi emberekkel az van mindig, hogy amihez a mancsuk hozzáér-- szarrá válik...

A turistaözön, a külföldről is nagy számú, az ottani "mucsai", kulturálatlan, esetleg a sok százezres munkanélküli segélyből itt dagonyázó, romkocsmázó, nihilista-hedonista életet habzsoló, sokszor arrogáns, hangos, udvariatlan külföldi (mindig csapatosan járnak, soha nem térnek ki még az idősek elöl sem) egyre erősödő ellenérzést váltott ki belőlem, ahogyan a többi magyar őslakosból. Legyen akkor a budapesti belváros ezeké. Airbnbk özöne, szétszórt rollerek a keskeny, kutyahúgyos, a tragacsok által otthagyott olajfoltos járdákon. Enyém a jó levegő, a kis kert, a madárcsicsergés, a nyugodt bicajozás.

Csak fél évszázadot éltem itt, ismerve a kerület szinte minden zugát. Egy dolgot sajnálok őszintén itt hagyni, a háziorvost, aki ritka kincsnek bizonyult -- éveken át.

Dzsuva és dzsuva az Oktogonnál a körúton

Mocsok, mocsok és mocsok, és a járda közepére elhelyezett mocsokgyűjtő konténer. Nem fér el az ember normálisan, de bizonyára megkapták az engedélyt a kerület vezetésétől, hogy ide, középre helyezzék a sittes konténert. Nehogy már elférjen két ember egymás mellett, nehogy már ne kelljen a gyalogosnak kerülgetnie, nehogy már ne pont az arca magasságában kapja töményen a mocskot a képébe. Amikor ez fényképeztem, ráadásnak egy busz is ott parkolt és végig járatta a motort. Az egyik fotón látszik is a "ködös homály". Ja, a biciklis nem fogja vissza magát, utat tör, elvégre erősebb ő, mint a gyalog, ő a járda császára. Kicsit odébb mocsok, mocsok és mocsok. És láttam egy embert söprögetni!!!

Volt ott egy jó nevű bank. Szerintem megelégelte, hogy minden reggelre össze van hányva, csikkezve, öntve, pisálva a bejárata, és az előtte lévő járdát elönti a mocsok, szenny. A szomszédban még működő üzlet flóraszeptet/klórmészt szór ki a lépcsőkre. Egyrészt elriasztja az oda leülni és okádni, csikkeket elhajigálni, söröket felbüfögni, söröket és cukros léket kilocsolni akaró kedves magyar és külföldi fiatalokat, másrészt fertőtlenít utánuk. Minden együtt, töményen. Azért én néha végigsétálnék a városvezérek helyében itt... És esetleg csinálnék is valamit...

 Mocsok, mocsok, dzsuva - Budapest 2019 tavasza

A budapesti magyarok és az ide özönlő külföldiek tisztaságigénye oly mértékig süllyedt le az elmúlt évek alatt, hogy az ember (a valódi homo sapiens) csak néz, és sokszor sírni lenne kedve. Az utcaseprőket (nagy vesszőseprűkkel seperték a faleveleket) már a rendszerváltáskor eltüntették a városból, csakúgy, mint az utcai hulladékgyűjtők többségét, és a locsolóautókra sem pazarolják a drága pénzt, mint a Kádár-korban. Csak kánikulában locsolnak, csakis a villamossíneket hűtik. Régen a házmesterek is takarították a ház előtti részeket és slagoztak is. Ma mindent a természetre bízna a városlakó „ember”. Majd az eső eláztatja, majd porrá mállik, majd elfújja a szél, majd lemossa az eső, majd elviszi valaki, de ha nem, az se baj... És a mocsokáradat a többségnek nem szúr szemet, nem zavarja. Kiülnek olyan teraszokra, olyan járdákra, olyan lépcsőkre, olyan padokra, ahol a cipőm talpát sem koszolnám be, nemhogy egyek bármit is.

Kutyaürülék a Nagykörúton: egy része már fehérre szárad, hamarosan porrá alakulva száll majd a légben

A Nyugati aluljárójában a hátsó síneknél

A Budapest-Nyugati pályaudvarhoz tartozó aluljárórendszer a város egyik szégyene évek óta. Korábban írtam már és tettem fel fotókat az aluljáró másik folyosójáról, illetve a szintén MÁV tulajdonában lévő Eiffel Irodaház oldalában lévő parkoló területről; most pedig az következik, amelyik az Eiffel irodaháztól, azaz hátulról, a pályaudvari hátsó sínektől vezet a Westend aluljárói szintjéhez, majd onnan előre menve a Váci útra, át a XIII. kerületbe. Ezt a területet, ahogyan általában a többit is, elhanyagolja a gazdája, és nem egy európai fővároshoz méltó nívón tartja, világ csúfjára.

Felteszek egy újabb tesztet a látás mérésére;

ezt is egy szempillantás alatt kitöltöttem. Elfogadom, hogy nem mindenki lát úgy, mint én. De azért nem kell "sasszem", "pilótalátás" annak az irgalmatlan mennyiségű mocsoknak az észrevételéhez, ami a várost elönti. És nem kell vadászkutyának lenni ahhoz, hogy az ember kiszagolja a mindent elöntő, átitató húgy bűzét. Ezeknek az észrevételéhez, az ellenük való tenni akaráshoz valami más kell...

A látásteszt.

A Nyugati téren pár év múltán

A Nyugati tér elkészültekor mindenki olyan büszke volt és boldog. Kétségtelen, jobb, civilizáltabb, mint volt. De itt is az látszik, hogy az, aki tervezte, az, aki megépíttette (régi járólapokat hoztak ide a Ferenciek teréről, nem újakat), az, aki a különféle területfoglalási engedélyeket kiadja, az, aki karban tartja (tartaná), nem sokat közlekedett és közlekedik ilyen helyeken gyalog. Talán egy elsuhanó kocsiból (hivataliból) szemléli, hogyan közlekedik a pórnép az ilyen forgalmas tereken egy pályaudvar közelében.

Szandálban a Szondi utca és Nyugati tér között

Az átutazók mindig mást látnak egy városból, mint a lakói. A lakói is mást látnak persze, ízléstől, kultúrától (!!!) függően. Én, a belvárosban lakva, a poros, homokos, mocskos, kutya- és emberhúgyos, benzincsorgásos, csikkel teli utcákat látom. A nyugvó, vagy a szél felkavarta homokot, mocskot. A növekvő igénytelenséget. Utálom, ahogy a bizonytalan eredetű mocsok a lábamra száll egy-egy fuvallat miatt. Itt, Budapesten utcaseprőket, az úttesteket takarítási-tisztítási céllal (építkezések, útépítések, útbontások, emeletes házak lebontásai és felépítései során a földre került töménytelen mocskot, homokot eltakarító) locsoló nagy locsolóautókat utoljára a Kádár-korban láttunk. A csikk majd egy idő után elmállik, a kutyaszar elporlad, a homokot elfújja a szél máshová, a járdát letakarítja az eső. Erre bazíroznak a város és a kerületek vezetői itt. Ők nem járnak a városban mezítláb, szandálban, nem botorkálnak sötét és büdös aluljárókban, és talán a másfajta szocializáció miatt nem is undorodnának a mindent beborító homok, mocsok láttán, mint én. Észre se vennék, észre se veszik...

Az Andrássy úttól pár méternyire, a világváros közepén egy telefonfülke

Az Andrássy úttól pár méterre, az Eötvös utcában, a Batthyány Alapítvány székhelye mellett van egy árva telefonfülke. Régi, rózsaszín telefonnal, piros, hagyományos fülke. Ilyenek már alig láthatóak a városban. Régen, amikor még érmével, majd kártyával lehetett ezekből telefonálni, a telefonáló letehette a kis padkára a holmijait. Bezárta az ajtót, és beszélt, akivel akart. Volt több ilyen fülke a környéken. Le kéne mindet szerelni, hogy hírmondó se maradjon belőlük, mert a mai "ember" már más funkciót talál neki. Ez a fülke itt van, Budapesten, a világörökségtől néhány méterre, a Nagykörúttal (első) párhuzamos utcában. Városlakó "társaim" még mindig, ennyi év és tapasztalat után is tudnak meglepetést okozni. Én három napja vettem észre, arra járván; tegnap visszamentem megörökíteni. Más rajtam kívül észre nem vette. Pedig ez egy nagy rakás szar, rajta legyekkel, bezárt ajtóval is áradó bűzzel. Jó tudni, hogy civilizált "embertársaink" azért a nagydolgukat nem egészen úgy végzik, mint az állatok itt a város közepén, hanem valami emlékük vagy tudásuk azért még van az angol WC-ről. Sőt, még papírt is használnak.
I love Budapest! Kíváncsi vagyok, meddig marad így...

Terézvárosi kiadó/eladó/pusztuló

Itt mintha nem szárnyalnának az amúgy, tudjuk, szárnyaló kisvállalkozások. Se kisipar, se semmi. A régi műhelyek megszűntek. A nádfonó, a fogtechnikus, a gumi-vulkanizáló és a többiek már a múlté. A volt műhelyek gondozatlan állapotban adódnak át az enyészetnek. Hiába próbálkozik olykor az önkormányzat a pincék, szuterének és utcai kis helyiségek ki- vagy eladásával, ezek, azt hiszem, valójában sikertelen kísérletek. Ezek az üresen koszosodó és pusztuló helyek, akárcsak nagyobb társaik, a szellemházakként, szellempalotákként lepusztuló olyan épületek, mint a Belettintézet, azaz a Drechsler-palota, a volt BM Kórház, a Szabolcs utcai (Vágány utcánál lévő)  kórház, az Andrássy úti Lukács Cukrászda, az Andrássy úton a volt MÁV-székház hatalmas palotája, a Podmaniczky utca 45. címen található, a Kádár-korban BM-ház, eredetileg szabadkőműves páholyház – leginkább dühöt ébresztenek bennem. (Az OPNI-t, azaz a Lipótmezőt nem is említem.) Íme, néhány a megszűnt, bezárt, halódó, szüneteltetett, becsődölt kisvállalkozások közül. A régi iparosok kihaltak. Utánpótlás nincs, vagy alig van.

Terézvárosi kapuk

A Podmaniczky utca - Andrássy út közötti belső terézvárosi rész kapui a régi gloire és grandeur maradványai. Jól szemléltetik a régi dicsőséget, értékrendet; a kort, amelyben a részletek kidolgozására is adtak. A kapu, amely elválaszt a külvilágtól, a kapu, amelyen át az otthonainkba térünk, míves és szép kell, hogy legyen. Ezt mutatjuk ui. a külvilágnak, ez az első impresszió forrása, amit a látogató az egész házról kap, minket pedig ez vezet "haza". Ezek a kapuk ennek a szellemiségnek, és persze a hajdani iparosmesterek munkáinak is szép emléket állítanak. Nem is tudom, bizonyára vannak ma is olyan asztalos mesterek, akik szakszerűen rendbe tudnák hozni ezeket a kapukat.

Terézvárosi meglepetések

És akkor az ember felfelé néz, felfelé tekint, bemegy nyitott kapukon… és elámul. És többnyire csak sajnálkozik, hogy mennyi szépség mellett mennek el bambán a többiek, sokan rongálják, elcsúfítják, nem becsülik (!), vandál módon, vagy pénztelenség miatt hagyják lepusztulni. Íme, kis ízelítő:

Terézvárosi házak a belső utcákban

Terézváros belső, nem a kiemelt, repi, világörökségi részhez tartozó, hanem a végsőkig leamortizált belső utcák házai is mindig lenyűgöztek. Szemlélem őket több évtizede; sok helyen nincs pozitív változás, csak lassú rohadás. A kilencvenes években tulajdonossá váló kerületi lakosok többségének soha nem volt és nem lesz pénze arra, hogy a társasházi tulajdonban lévő épületeket renoválják, s régi, tündöklő fényüket visszaadják. Az ember végigmegy a belső, kis utcákon, és: málladozó falak, mocskos pincelejárók, kosz, rozsda, törött üvegablakok, eladásra kínált hajdani üzletek és műhelyek.