Dzsuva és dzsuva az Oktogonnál a körúton

Mocsok, mocsok és mocsok, és a járda közepére elhelyezett mocsokgyűjtő konténer. Nem fér el az ember normálisan, de bizonyára megkapták az engedélyt a kerület vezetésétől, hogy ide, középre helyezzék a sittes konténert. Nehogy már elférjen két ember egymás mellett, nehogy már ne kelljen a gyalogosnak kerülgetnie, nehogy már ne pont az arca magasságában kapja töményen a mocskot a képébe. Amikor ez fényképeztem, ráadásnak egy busz is ott parkolt és végig járatta a motort. Az egyik fotón látszik is a "ködös homály". Ja, a biciklis nem fogja vissza magát, utat tör, elvégre erősebb ő, mint a gyalog, ő a járda császára. Kicsit odébb mocsok, mocsok és mocsok. És láttam egy embert söprögetni!!!

Volt ott egy jó nevű bank. Szerintem megelégelte, hogy minden reggelre össze van hányva, csikkezve, öntve, pisálva a bejárata, és az előtte lévő járdát elönti a mocsok, szenny. A szomszédban még működő üzlet flóraszeptet/klórmészt szór ki a lépcsőkre. Egyrészt elriasztja az oda leülni és okádni, csikkeket elhajigálni, söröket felbüfögni, söröket és cukros léket kilocsolni akaró kedves magyar és külföldi fiatalokat, másrészt fertőtlenít utánuk. Minden együtt, töményen. Azért én néha végigsétálnék a városvezérek helyében itt... És esetleg csinálnék is valamit...

 Mocsok, mocsok, dzsuva - Budapest 2019 tavasza

A budapesti magyarok és az ide özönlő külföldiek tisztaságigénye oly mértékig süllyedt le az elmúlt évek alatt, hogy az ember (a valódi homo sapiens) csak néz, és sokszor sírni lenne kedve. Az utcaseprőket (nagy vesszőseprűkkel seperték a faleveleket) már a rendszerváltáskor eltüntették a városból, csakúgy, mint az utcai hulladékgyűjtők többségét, és a locsolóautókra sem pazarolják a drága pénzt, mint a Kádár-korban. Csak kánikulában locsolnak, csakis a villamossíneket hűtik. Régen a házmesterek is takarították a ház előtti részeket és slagoztak is. Ma mindent a természetre bízna a városlakó „ember”. Majd az eső eláztatja, majd porrá mállik, majd elfújja a szél, majd lemossa az eső, majd elviszi valaki, de ha nem, az se baj... És a mocsokáradat a többségnek nem szúr szemet, nem zavarja. Kiülnek olyan teraszokra, olyan járdákra, olyan lépcsőkre, olyan padokra, ahol a cipőm talpát sem koszolnám be, nemhogy egyek bármit is.

Kutyaürülék a Nagykörúton: egy része már fehérre szárad, hamarosan porrá alakulva száll majd a légben