2018. június 13.


A Nyugati aluljárójában a hátsó síneknél



A Budapest-Nyugati pályaudvarhoz tartozó aluljárórendszer a város egyik szégyene évek óta. Korábban írtam már és tettem fel fotókat az aluljáró másik folyosójáról, illetve a szintén MÁV tulajdonában lévő Eiffel Irodaház oldalában lévő parkoló területről; most pedig az következik, amelyik az Eiffel irodaháztól, azaz hátulról, a pályaudvari hátsó sínektől vezet a Westend aluljárói szintjéhez, majd onnan előre menve a Váci útra, át a XIII. kerületbe. Ezt a területet, ahogyan általában a többit is, elhanyagolja a gazdája, és nem egy európai fővároshoz méltó nívón tartja, világ csúfjára.


2017. november 6.

Felteszek egy újabb tesztet a látás mérésére;

ezt is egy szempillantás alatt kitöltöttem. Elfogadom, hogy nem mindenki lát úgy, mint én. De azért nem kell "sasszem", "pilótalátás" annak az irgalmatlan mennyiségű mocsoknak az észrevételéhez, ami a várost elönti. És nem kell vadászkutyának lenni ahhoz, hogy az ember kiszagolja a mindent elöntő, átitató húgy bűzét. Ezeknek az észrevételéhez, az ellenük való tenni akaráshoz valami más kell...


2017. augusztus 29.

A Nyugati téren pár év múltán


A Nyugati tér elkészültekor mindenki olyan büszke volt és boldog. Kétségtelen, jobb, civilizáltabb, mint volt. De itt is az látszik, hogy az, aki tervezte, az, aki megépíttette (régi járólapokat hoztak ide a Ferenciek teréről, nem újakat), az, aki a különféle területfoglalási engedélyeket kiadja, az, aki karban tartja (tartaná), nem sokat közlekedett és közlekedik ilyen helyeken gyalog. Talán egy elsuhanó kocsiból (hivataliból) szemléli, hogyan közlekedik a pórnép az ilyen forgalmas tereken egy pályaudvar közelében.

Szandálban a Szondi utca és Nyugati tér között


Az átutazók mindig mást látnak egy városból, mint a lakói. A lakói is mást látnak persze, ízléstől, kultúrától (!!!) függően. Én, a belvárosban lakva, a poros, homokos, mocskos, kutya- és emberhúgyos, benzincsorgásos, csikkel teli utcákat látom. A nyugvó, vagy a szél felkavarta homokot, mocskot. A növekvő igénytelenséget. Utálom, ahogy a bizonytalan eredetű mocsok a lábamra száll egy-egy fuvallat miatt. Itt, Budapesten utcaseprőket, az úttesteket takarítási-tisztítási céllal (építkezések, útépítések, útbontások, emeletes házak lebontásai és felépítései során a földre került töménytelen mocskot, homokot eltakarító) locsoló nagy locsolóautókat utoljára a Kádár-korban láttunk. A csikk majd egy idő után elmállik, a kutyaszar elporlad, a homokot elfújja a szél máshová, a járdát letakarítja az eső. Erre bazíroznak a város és a kerületek vezetői itt. Ők nem járnak a városban mezítláb, szandálban, nem botorkálnak sötét és büdös aluljárókban, és talán a másfajta szocializáció miatt nem is undorodnának a mindent beborító homok, mocsok láttán, mint én. Észre se vennék, észre se veszik...

2017. július 5.

Az Andrássy úttól pár méternyire, a világváros közepén egy telefonfülke



Az Andrássy úttól pár méterre, az Eötvös utcában, a Batthyány Alapítvány székhelye mellett van egy árva telefonfülke. Régi, rózsaszín telefonnal, piros, hagyományos fülke. Ilyenek már alig láthatóak a városban. Régen, amikor még érmével, majd kártyával lehetett ezekből telefonálni, a telefonáló letehette a kis padkára a holmijait. Bezárta az ajtót, és beszélt, akivel akart. Volt több ilyen fülke a környéken. Le kéne mindet szerelni, hogy hírmondó se maradjon belőlük, mert a mai "ember" már más funkciót talál neki. Ez a fülke itt van, Budapesten, a világörökségtől néhány méterre, a Nagykörúttal (első) párhuzamos utcában. Városlakó "társaim" még mindig, ennyi év és tapasztalat után is tudnak meglepetést okozni. Én három napja vettem észre, arra járván; tegnap visszamentem megörökíteni. Más rajtam kívül észre nem vette. Pedig ez egy nagy rakás szar, rajta legyekkel, bezárt ajtóval is áradó bűzzel. Jó tudni, hogy civilizált "embertársaink" azért a nagydolgukat nem egészen úgy végzik, mint az állatok itt a város közepén, hanem valami emlékük vagy tudásuk azért még van az angol WC-ről. Sőt, még papírt is használnak.
I love Budapest! Kíváncsi vagyok, meddig marad így...



2016. július 5.

Terézvárosi kiadó/eladó/pusztuló

Itt mintha nem szárnyalnának az amúgy, tudjuk, szárnyaló kisvállalkozások. Se kisipar, se semmi. A régi műhelyek megszűntek. A nádfonó, a fogtechnikus, a gumi-vulkanizáló és a többiek már a múlté. A volt műhelyek gondozatlan állapotban adódnak át az enyészetnek. Hiába próbálkozik olykor az önkormányzat a pincék, szuterének és utcai kis helyiségek ki- vagy eladásával, ezek, azt hiszem, valójában sikertelen kísérletek. Ezek az üresen koszosodó és pusztuló helyek, akárcsak nagyobb társaik, a szellemházakként, szellempalotákként lepusztuló olyan épületek, mint a Belettintézet, azaz a Drechsler-palota, a volt BM Kórház, a Szabolcs utcai (Vágány utcánál lévő)  kórház, az Andrássy úti Lukács Cukrászda, az Andrássy úton a volt MÁV-székház hatalmas palotája, a Podmaniczky utca 45. címen található, a Kádár-korban BM-ház, eredetileg szabadkőműves páholyház – leginkább dühöt ébresztenek bennem. (Az OPNI-t, azaz a Lipótmezőt nem is említem.) Íme, néhány a megszűnt, bezárt, halódó, szüneteltetett, becsődölt kisvállalkozások közül. A régi iparosok kihaltak. Utánpótlás nincs, vagy alig van.

2016. július 4.

Terézvárosi kapuk


A Podmaniczky utca - Andrássy út közötti belső terézvárosi rész kapui a régi gloire és grandeur maradványai. Jól szemléltetik a régi dicsőséget, értékrendet; a kort, amelyben a részletek kidolgozására is adtak. A kapu, amely elválaszt a külvilágtól, a kapu, amelyen át az otthonainkba térünk, míves és szép kell, hogy legyen. Ezt mutatjuk ui. a külvilágnak, ez az első impresszió forrása, amit a látogató az egész házról kap, minket pedig ez vezet "haza". Ezek a kapuk ennek a szellemiségnek, és persze a hajdani iparosmesterek munkáinak is szép emléket állítanak. Nem is tudom, bizonyára vannak ma is olyan asztalos mesterek, akik szakszerűen rendbe tudnák hozni ezeket a kapukat.


2016. július 3.

Terézvárosi meglepetések


És akkor az ember felfelé néz, felfelé tekint, bemegy nyitott kapukon… és elámul. És többnyire csak sajnálkozik, hogy mennyi szépség mellett mennek el bambán a többiek, sokan rongálják, elcsúfítják, nem becsülik (!), vandál módon, vagy pénztelenség miatt hagyják lepusztulni. Íme, kis ízelítő:



Terézvárosi házak a belső utcákban

Terézváros belső, nem a kiemelt, repi, világörökségi részhez tartozó, hanem a végsőkig leamortizált belső utcák házai is mindig lenyűgöztek. Szemlélem őket több évtizede; sok helyen nincs pozitív változás, csak lassú rohadás. A kilencvenes években tulajdonossá váló kerületi lakosok többségének soha nem volt és nem lesz pénze arra, hogy a társasházi tulajdonban lévő épületeket renoválják, s régi, tündöklő fényüket visszaadják. Az ember végigmegy a belső, kis utcákon, és: málladozó falak, mocskos pincelejárók, kosz, rozsda, törött üvegablakok, eladásra kínált hajdani üzletek és műhelyek.

2016. június 3.

Látásom, látásteszt Néhány év távlatából

Az én látásom, és ez egy pár másodpercet igénybe vevő teszt gyors kitöltés során igazolódott vissza számomra, ilyen:

2016. március 30.

Hol szórakoznak a trendi fiatalok a világörökség Andrássy útnál?

Van az Oktogon és az Andrássy út kereszteződésénél egy szép palota, amit hosszú éveken át tataroztak. Időnként leállt a munka, azután folytatódott. Végül csak elkészült, legalábbis kívül. Szép, tényleg világörökségi palota. Öröm ránézni. Ebben a palotában van hosszú évtizedek óta a Szabó Ervin Könyvtár egy fiókkönyvtára az első emeleten.


2014. június 18.

Benzint és olajat csöpögtető tragacsok a főváros járdáin és útjain

Bizonyára nem létezik semmilyen előírás vagy szabályozás ebben a világvárosban arra, hogy milyen állapotú kocsikkal lehet közlekedni, parkolni. Vagy ha igen, szokás szerint senki nem ellenőrzi az előírás betartását. Mindenki tudja, talán csak a város és a kerületek vezetői nem, hogy Budapest mellékutcáinak a járdáit nem a gyalogosok, hanem az autók foglalják el. És ha egy ócska tragacs – amelyből dől a benzin és olaj – a járdára parkol, akkor hosszú ideig mocsok és bűz lesz az eredménye. Pedig nem kéne nagy és kreatív fantázia ahhoz, hogy elképzeljék mindazok a felelősök, akik hagyják ezeket az ócskavas tragacsokat szennyezni a város levegőjét (mert még mozdulatlanul, parkoló állapotukban is azt teszik!), hogy elképzeljék, milyen levegőt szív pl. az a földszinti lakó, akinek az ablakai ilyen járdákra és utakra néznek. Ezt a mocskot az eső "takarítja el", nem locsolókocsi, mert olyan nem jár, csak kánikulában, csak a villamosok épsége miatt a fővárosban.


2014. április 21.

Szellemházak, üres boltok. Ami a világvárosi "kirakaton" túl van


Ez is olyan téma, amit mások nem egy alkalommal bemutattak. Az üres, elhagyott boltok lepukkant kirakatai, a nagy, üresen álló irodaházak, az eladásra váró ingatlanok. A lepusztulás tetten érhető, nyomon követhető, letapintható folyamata. Én nap mint nap látom ezeket a házakat, portálokat; szinte hozzánőttek a városról, vagy legalábbis a közvetlen lakókörnyezetemhez tartozó részekről kialakult és beivódott városképemhez. Én ui. nem csupán a főútvonalakon közlekedek, hanem a kis, belső utcákon is. Az emberek többsége rohan, és sokan észre sem veszik ezeket a taszító, kifejezetten ronda látványokat, a legtöbben el sem jutnak a főútvonalaktól pár méternyire lévő utcákba, utcaszakaszokba, és az is igaz, hogy annyira alacsony szinten van már a szépérzékük, hogy sokuknak egy-két trágyadomb is megtenné, mint fővárosi környezet.


2014. április 20.


A körúti földtúrás

Városjáró megelőzött. Hogy ő hol lakik, nem tudom, de én ebben a dzsumbujban, itt, a körúthoz közel. A mindennapos vásárlásainkat itt, a körúton végezzük az Oktogon (esetleg a Király utca) és a Nyugati között. Nos, meg lehetne ezt a földtúrásos építkezést úgy is csinálni, hogy tekintetbe veszik az embereket, akik itt élnek. És kijelölhetnének az út mentén, elkerítve egy kis ösvényt (a képen csillaggal jelölve), ahol most, az építkezések idejére nem az autók parkolnának. Így botladozás, folytonos kerülgetés és a por nyelése nélkül közlekedhetnének az emberek ezen az elkerített részen. Egyenes vonalban! Ha a vezető emberek, a vezérembereink tekintettel lennének embertársaikra, akkor ez a fantasztikus, zseniális ötlet még eszükbe is juthatna. De ekkora empátiát, ekkora odafigyelést, ekkora ötletgazdagságot hogyan is várhatnánk el mi, alattvalók a szép, épülő világvárosunkban? Főleg mi, gyalogosok: az autósokhoz képest harmadrendű adófizető állampolgárok, szavazópolgárok, adóalanyok. Kavics, homok, bucka, sár, törmelék, por, por, por, szél. A nélkülözhetetlen, ám most központilag, intézményesen túlzásba vitt   m o c s o k.

2013. szeptember 21.


Emberi ürülékkel teli pöcegödör/latrina a város szívében: az Eiffel térnél



Már írtam, és nem csakis itt, ezen a blogon, hanem levelekben, beadványokban, hogy a hajléktalanoknak, akik nagy számban koncentrálódnak az Eötvös utca-Szobi utca-Podmaniczky utca-Eiffel tér (hátsó bejárata)-Nyugati pályaudvar oldalbejárata által határolt területen, ugyanúgy, mint a királyoknak, a dúsgazdagodó politikusoknak, a liberális jogvédőknek, a főpolgármesternek, a katolikus karitászosoknak, a máltaiaknak, a Naphegyen, a Rózsadombon vagy Telkiben élő polgártársainknak, van emésztőrendszerük. Működik a kiválasztásuk, az emésztésük, és ők is, mint mindenki, az angol királynőtől az újdonsült, híres, megtollasodott férjeket találó arákig, büdös, fertőzésveszélyes fekáliát ürítenek magukból. Ebben nincsen különbség köztünk, édeseim! A lényegi különbség csak az, hogy ők nem angol WC-be, nem aranyozott majolika vagy Zsolnay porcelán klotyókba, hanem esetleg nyílt, szabadon bűzölgő latrinába, vagy inkább pöcegödörbe ürítenek, és sokan közülük nem máshol, mint a város közepén. A nemrégiben felépült Eiffel tér közvetlen szomszédságában!