2014. április 21.

Szellemházak, üres boltok. Ami a világvárosi "kirakaton" túl van


Ez is olyan téma, amit mások nem egy alkalommal bemutattak. Az üres, elhagyott boltok lepukkant kirakatai, a nagy, üresen álló irodaházak, az eladásra váró ingatlanok. A lepusztulás tetten érhető, nyomon követhető, letapintható folyamata. Én nap mint nap látom ezeket a házakat, portálokat; szinte hozzánőttek a városról, vagy legalábbis a közvetlen lakókörnyezetemhez tartozó részekről kialakult és beivódott városképemhez. Én ui. nem csupán a főútvonalakon közlekedek, hanem a kis, belső utcákon is. Az emberek többsége rohan, és sokan észre sem veszik ezeket a taszító, kifejezetten ronda látványokat, a legtöbben el sem jutnak a főútvonalaktól pár méternyire lévő utcákba, utcaszakaszokba, és az is igaz, hogy annyira alacsony szinten van már a szépérzékük, hogy sokuknak egy-két trágyadomb is megtenné, mint fővárosi környezet.


Ennek a Király utcai háznak az egyik oldalán már nem emlékszem, milyen bolt volt, de a kaputól jobbra egy kiváló olasz delikátesz volt. Régen. Évek óta így néz ki, markánsan meghatározva a látványt annak, aki nem úgy megy, mint a zombi, és a Szent Teréz-plébániatemplom felől kanyarodik a Zeneakadémia felé.


A másik oldalon is letakart kirakatok: mindenki egyre kisebb helyekre költözik, nem bírván fizetni a  bérleti díjat. Ez itt a régi nagy szőnyegbolt hűlt helye.



Közeledve pár lépés után a Zeneakadémia felé, nem árt óvatosan menni gyalogosként a járdán, mert ebben a városban manapság már bármelyik sarkon, be nem látható "kereszteződéseknél" jöhet egy barom motoros a járdán, és bizony ő a gyorsabb, ő a nagyobb, és elüthet.


Ezekről a motorosokról készítek majd egy külön posztot. Nagyon utálom ezeket a trendi kis bunkókat, akik kellően hülyék ahhoz, hogy a KRESZ-t ne tudják megtanulni, gőzük ne legyen a közlekedésről, de divatosan, feszülős naciban döngetnek a járdákon a járókelők között. A kulturált viselkedés, a szabálykövetés nem járműtől függő dolog... Veszélyesek ezek a járdán közlekedő motorosok! Természetesen soha, senki, akinek a REND őrzése lenne a fizetett munkája, a feladata, ilyet még nem látott! Így aztán az elmúlt években általános szokássá vált a pizzafutárok és trendi fiúcskák  között a járdákon való motorozás. Egyszer szemtanúja voltam egy a Király utca és a Nagymező utcai saroknál a járdán, ahogy egy ilyen barom motoros majdnem elütött egy vele szemben jövő biciklist. Én ui. gyorsan félre tudtam lépni a velem szemben jövő barom elől, de a mögöttem jövő biciklis nem... Szegények nem látták egymást a sok zavaró gyalogos miatt.


Hogy mi van ott a bukósisak alatt...Vatta? Cola? Káposztalé?


Ez a nagy, üres épület a Hunyadi térnél van, a piac mellett. Évek óta így áll.




Régebben itt volt egy kék színű mobil WC. Markáns színfoltja volt ennek az útszakasznak az árkádok alatt megbújó klotyó. Már nincs ott. Az ilyen árkádos részeket mindenhol nagyon szeretik a csövesek vizeldének használni. A szomszéd utcában van a polgármesteri hivatal. Ott mindig tiszta, takarított a járda.


Itt egy nagy élelmiszerbolt volt hosszú évekig, a bejárata a Király utcáról volt. Most jó ideje üres, és rohad lefelé. Nyílik az olló erősen szét: egyfelől a többség által "láthatatlan", a főutakon túli rohamos lepusztulás, másfelől az egyre szépülő, megújuló, csobogós páraszökőkutas, kiemelt részek.


Előtte még volt egy nagy bútorbolt. Jó ideje hirdetik.



Ez már az Andrássy út túloldalán van, szintén két lépésnyire beljebb a kirakat útvonaltól.