A régi, híres Skála Metró Áruház épülete (a Nyugati téren, a pályaudvarral szemben) egy rossz emlékű, bezárt mulatóhelynek, egy kínai tulajdonú áruháznak, s az aluljáró szintjén egy élelmiszer áruháznak ad helyt. Nagy forgóajtón jutunk mindkét szinten az áruház épületébe. A bejárat előtt oszlopok vannak, amelyeket padka vesz körül. Elég szűkös a bejárat előtt a hely; két ember óvatosan fér el egymás mellett. Mindenki tudja, aki életében tett pár lépést gyalogosan a nem turistáknak szánt belvárosi részeken, hogy a hajléktalanok minden lehető ülőalkalmatosságot, padkát, padot, kiugró párkányt, lépcsőt stb. elfoglalnak. Azokon ülnek, fekszenek, vannak.
Az áruház gazdái felpakolták, mintegy körülbástyázva, az összes nagy, súlyos, kőből készült virágtartó edényt ezekre a padkákra, hogy ne ülhessen oda senki. Ez jó megoldásnak bizonyult az állandóan ott tanyázó csövesek ellen. A kő virágtartóknak csakis ez a funkciója: távol tartani a csöveseket. Virágnak, szépségnek, esztétikumnak, igényességnek nyoma sincs. A Nyugati téren észre sem veszik az ott csivitelő fiatalok, vonatra várakozók, a járókelők, a vásárlók, a találkozóra érkezők stb., hogy mi veszi őket körül.
Jobbára ők teremtik meg ezt a közeget. Leülnek, megpihennek, esznek egy nyalókás fagyit, a pálcát a virágtartóba dobják. Esznek egy banánt, a héját a tartóba. Vesznek egy új ruhát, az ingyen ruhaakasztót a virágládába dobják. Ott landol az üres palack, csikk, cigarettás doboz stb. Az elmúlt huszonvalahány évben senki még rá nem szólt arra, aki nem a pár méterrel távolabb lévő szemetes tartályba dobta a szemetet, hanem a virágföldre dobta a virágtartóba. Mit szűr le ebből a szemetelő tapló? Miért ne? Ki akadályoz meg engem abban, hogy azt csináljak, amit csak akarok? Szabadon, szabadon megvalósítom, amit csak akarok, és senki nem szól rám, senki nem büntet meg, mert "szabadság" van... Senki nemi is ellenőriz!
Számos fa és kő virágtartó van itt. Ilyenek:
