Az Andrássy úti műfű szőnyeg

Az Andrássyn készül valami az Oktogonnál. Ha nincs rendes, igazi pázsit és növényzet, akkor valakik szerint (az Andrássy út fővárosi és nem kerületi szint) műfűvel kell letakarni, elfedni a rondaságot. Legalábbis tesznek egy próbát. Ők úgy gondolják, hogy ez a mű izé épségben megmarad majd, az igazi fűvel ellentétben. Szerintük a harsány zöld színű, szintetikus, műanyagból készült fű a megoldás. Erre bizonyára nem fognak majd a kutyások piszkítani, mert ha meglátják, egyből civilizált kultúremberré válnak, s a kutyáik emésztése is megszűnik. A csikkeket se dobálják majd a csikkdobáló bunkók ide. A biciklisek, akik eluralták a járdaszigetet mindkét irányban biciklizve, nem fognak ráhajtani, amikor a gyalogosokat kerülgetik. 

A Szent István körúti két meglepetés

Ez az egyik legszebb körúti szakasz: a Nyugatitól a Margit hídig. Szép bérpaloták, középen a Vígszínház, szemben vele patinás cukrászda, a híd felé balra, a Parlament irányában az antikváriusok utcája, jobbra a Lipótváros. Péktől - ruhaüzleten és 100 Ft-os bolton át - egyedi illatszerboltig, vagy a német kétbetűs háztartási/illatszerig van itt mindkét oldalon mindenféle üzlet, bolt, és persze enni is lehet ám - nem egy helyen. Pár éve szépen megcsinálták a Lipótváros felé vezető Hollán Ernő utca itteni részét: kikövezték, sétáló és leülős kis teret alakítottak ki padokkal, bokrokkal, vízcsobogással. Az amúgy szép kis medencénél az ázott papírzsebkendők és dzsuva látványa bizonyára csakis nekem szúrt szemet. A színházzal szemben van egy vendéglátóipari hely. Az is csak nekem tűnt fel, ami ott látható. Mintha "felhajtódott volna a szőnyeg", amely alá a mocskot szokás itt sokfelé seperni, s így be lehet látni...

A körúti akadályok és biciklisek 2.

Az Oktogon és Nyugati tér közötti szakaszon mindkét oldalon, ez valahogy így alakult, rengeteg étkező hely van. Mindenki "teraszokat" csinált a járdákon, és táblákkal is hirdeti önmagát. A gyalogosok sok helyen libasorban haladhatnak, és jönnek, jönnek az egyre agresszívebb biciklisek. Ezek közül a megtermett férfiak és nők közül, akik "halált megvető bátorsággal és elszántsággal" valósítják meg a budapesti biciklis forradalmat (!), az a kedvencem, amelyik gázálarcban, vagy biciklis cicanadrágban teker a gyalogosok, járókelők között a járdákon. Kell az a feszülős naci, hogy suhanhasson... A gázálarc is (a nagy bukósisakkal), hiszen, tudjuk, szmogos-büdös a pesti levegő. Szeretem, amikor bevásárló szatyrokkal a kezemben kell utat engednem: egyszerűen az erőfölény alapján kénytelen vagyok félrehúzódni a pimasz, hozzám képest nagy és veszélyes biciklis elől. Ő ui. az erősebb - itt, a járdán...

Ők - a többséggel ellentétben - miért tudják, hogy hol a helyük?

A fémtolvajlás ronda nyomai. Hársfa utca a Royal szálló mögött

Ez az egész szakasz gyakorlatilag a körúti Royal szálló hátsó része. A Dob utcai sarkon van egy nagy posta, valami fontos hivatal (itt volt a régi Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, aztán az Informatikai és Hírközlési Minisztérium) székházának a földszintjén. Amikor hosszú évek után megcsinálták a szállót, takaros, tiszta, a hátsó bejárathoz is méltóan gondozott utcácska benyomását keltette a Hársfa utcának ez a része. Most sem koszos. A keskeny kis járdát végig csinos oszlopok választották el az úttesttől. Nos, ezek, pedig jó sok volt, már alig találhatók meg. Először a felső gömb leválasztása történik, aztán a döntögetés, aztán a csavarozás, a feszegetés, és végül mehet a cucc a vastelepre. A csonk marad, a látvány a pesti magyar valóságot tükrözi: ami itt fémből van, és nem strázsál mellette valaki őrizni, annak az ócskavas-bizniszben a helye. Elvégre a szegény megélhetési bűnözőkkel és a nyerészkedő milliárdosokkal mi is lenne.

Csőlátás és hirdetés, szlalomozó biciklisek. A körúti és belvárosi járdák

Most nem a koszról. Mert más is van ám, ami élhetetlenné teszi a nagyvárost. Az üzletek, étkezdék, fagylaltozók stb. tulajdonosai/vezetői azt hiszik, hogy mindenki, aki Budapesten a járdákon gyalogosként közlekedik, az vagy csőlátó, vagy szemellenzőt hord, s így a látótere maximum fél méteres sávot képes felölelni. Ami azon kívül esik, azt nem láthatja. Ha valamit nekik akarunk tehát hirdetni, azt az orruk elé kell tenni, hogy belebotoljanak, mert máskülönben nem veszik észre. Ezt gondolják. Így jött létre az a borzasztó szokás, hogy mindenféle álló táblákat helyeznek ki a járda közepére. A széles járdákon (pl. a Nyugati és az Oktogon között) sokszor szinte libasorban haladhat a gyalogos, meg cikk-cakkban. A másik iszonyatos pesti "vicc", hogy a járdákon szemérmetlenül biciklizők közül sokan, túl sokan (!) eme táblák és a gyalogosok (gyalogbábu) között "fejlesztik" a szlalomozó tudásukat.

Keskeny járdán (Aradi u.), ahol 2 ember alig fér el egymás mellett

Az igénytelenségről

Ha az én üzletem előtt lenne ez a sok szöszmösz, mert a közelemben olyan fák lennének, amelyek így szöszmöszölnek, én fognék egy seprűt, talán a korona se esne le a fejemről, és egy-két hussantással, egy-két perc alatt eltüntetném a dzsuvát a munkahelyem vagy a tulajdonom elől. Még egy kis vizet is kilocsolnék. Olyan mérhetetlen igénytelenség uralkodott el a nemtörődöm szellemiséggel együtt, hogy a Kádár-kori proletárok közelebb álltak igényesség szempontjából a főúrakhoz, mint ezekhez a szutykot szerető, igénytelen, csőlátó, vadkapitalista önzésen, álliberális szabadosságon, posztkommunista hazugságokon szocializálódott utódokhoz.

A Nyugati tér kő/beton és fa virágládái és a hajléktalanok közötti összefüggés

A régi, híres Skála Metró Áruház épülete (a Nyugati téren, a pályaudvarral szemben) egy rossz emlékű, bezárt mulatóhelynek, egy kínai tulajdonú áruháznak, s az aluljáró szintjén egy élelmiszer áruháznak ad helyt. Nagy forgóajtón jutunk mindkét szinten az áruház épületébe. A bejárat előtt oszlopok vannak, amelyeket padka vesz körül. Elég szűkös a bejárat előtt a hely; két ember óvatosan fér el egymás mellett. Mindenki tudja, aki életében tett pár lépést gyalogosan a nem turistáknak szánt belvárosi részeken, hogy a hajléktalanok minden lehető ülőalkalmatosságot, padkát, padot, kiugró párkányt, lépcsőt stb. elfoglalnak. Azokon ülnek, fekszenek, vannak.

Pusztulás az Arany János utcánál (a Podmaniczky téri padok)

A Podmaniczky téren, a térképeken Arany János utcával jelzett kis téren van két trolinak a végállomása, a kék metró állomása, itt van egy lépésnyire a Magyar Vöröskereszt központja (az Arany János utcánál), a tér oldalánál van a "bejárat" a banknegyedbe, a "citybe". Két lépésre a Magyar Nemzeti Bank, a CEU, a Soros György alapította Közép-európai Egyetem különböző épületei, az OSA Archívum, a Szabadság tér, az amerikai követség, a közelben a Bazilika  stb. Tisztaság, jó levegő, finom, civilizált, európai közeg. Az emberek nem dobálják a csikkeket, nem köpködnek, nem szemetelnek, nem "sétáltatnak" kutyákat, nincs minden beugróban, padon egy-két hajléktalan. Rend van, tisztaság. Két lépésnyire.

A hajléktalanokról 

Az Eötvös utca végében, a Podmaniczky utcában van egy hajléktalanszálló; egy hulladéklerakó, nagy hulladékgyűjtő tartályokkal; a saroknál az Eötvös utcában a fővárosi utcaseprők gyülekező központja; a Szobi utcánál a hajléktalanok orvosi rendelője és központja (régi Mentőkórház) van; az Eötvös utca Andrássy úthoz közelebb eső végénél a Máltai Szeretetszolgálatnak van hajléktalanok számára egy ruhaosztó és talán tisztálkodást is biztosító (?) központja. Az Andrássy úton vagy a Podmaniczkyn tanyázó hajléktalan csak befordult a körúttal első, széles, párhuzamos utcába, amely középen mi másnak, mint egy ócskavastelepnek ad helyt (!), és elvégzi két autó között, vagy egy ház falánál a dolgát. Kicsit vagy nagyot. Van, aki a járdán, az Aradi utcai irodaház oldalánál tanyázik, és csak átlép a parkoló autókhoz, és oda rottyant a járda közepére. 

Alvó hajléktalan a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjainál

A Király utcán a Kazinczy utca sarki gyermekjátszótérhez

A Király utca néhány éve a város egyik kirakata. Sokan jönnek erre a gettót meglátogatni kívánó turisták közül. Szép, kellemesen felújított utca. Itt is van ugyan szellemház, lakatlan csúnya épület, de érdemes végigmenni rajta, kétségtelen. Itt van a Gozsdu udvar, szépen megcsinált rész, amelyen át szintén a régi gettóba jutunk; sok kis üzlet, hangulatos, teraszos, kiülős helyek. Az utca gyalogosbarát, mivel az autók csak lassan közlekedhetnek itt. Az út mentén a "szeretett" kockakövek, padok. De ami lerohad, az úgy is marad, soha nem fogják pótolni, vagy helyrehozni. Ez általános érvényű "törvény" a fővárosban. A Kazinczy utca sarkán van egy játszótér. Hát, én nem hoznék ide gyereket...

Csak nekem van hányingerem széles e városban? Húgy mindenhol

A mindent elöntő, átható vizelet, húgy bűze a napsütötte, vagy eső mosta világvárosi utcákon, csorgások, folyások, pacák, foltok, vizelet, pisi por, homok, dzsuva - mindenhol.

Ó utca környéke

A Bajza utcánál (A mindent elöntő húgy 2.)

Miért is lenne itt más, mint mindenütt a belvárosban? Teli minden húggyal, csorgásokkal. Két lépésenként egy nagy paca az úton, kutyák pisiltek oda boldogan, szabadon. Lényeges különbség azonban az, hogy itt a környéken rengeteg fa van, hatalmas lombkoronákkal; itt az Epreskert, a képzősök birodalma, a levegő szempontjából fincsi szűrő, egy légszűrő "tüdő", igazi oázis. Itt nem orrfacsaró a napsütésben a húgy bűze, pedig van belőle itt is, mint  m i n d e n h o l  a belső városrészekben, a főutakon túl, egyetlen egy utcányival beljebb, és onnantól fogva mindenhol. Húgy, húgy, mocsok. Minden nap újratermelődik, szabadon, háborítatlanul.

Bizony, ide víz kéne...

Még mindig a pincelejárók és közterületek

A régen pincékben és szuterénekben működő műhelyek megszűntek, a mesterek kihaltak, utód nélkül maradtak, a kisvállalkozások tönkrementek. (Vagy megnőttek, jobb helyre költöztek?) Tény, hogy ezeknek a mocskos, elhanyagolt, szemetes pincelejáróknak a nagy része gazdátlan hely. (A legtöbbjük önkormányzati tulajdon.) Azért is dobálja minden szemetelő (bunkó) oda a szemetet. Mindig van valami indok, ürügy arra, hogy miért lehet mocskos ez a város.

Lejárók, esőcsatornák, rések (Eötvös 10)

A budapesti szemetelő prosztó, ahogyan már írtam, nem szereti a nyílt szemetelést. Igyekszik a szemetet kultúrember módjára elrejteni. Így viselkedik az olyan kulturális helyeken is, ahová kulturált emberek járnak kultúráért: például az Eötvös utca 10-nél. Ez egy terézvárosi kulturális intézmény. A  mocskot itt is igyekeznek az ide látogatók szemérmesen és kulturáltan eltüntetni. Hova is? Hát a szomszédos építkezést elkerítő pakundekli falat megbontva, az ott keletkező résbe hajítva. Egy a lényeg, hogy ne legyen szem előtt. Nincsenek társadalmi, kulturális különbségek: a budapesti, belvárosi, mellékutcai pincelejárók, a vízelvezető csatornák, vagy a követségek szomszédságában lévő kulturális intézmény előtti rések ugyanúgy néznek ki, ugyanolyan emberek "jóvoltából". Hogy örülne Kádár János, és talán Aczél elvtárs is, (a méltó utódok által) a posztkommunista kulturális nivellálás területén elért eredményeknek...

Fém csonkok, oszlopok maradványai, különféle botlasztók

Pár napja az Andrássy úton (az Izabella utcáról befordulva) A Képzőművészeti Egyetem előtt, a járda kellős közepén megbotlottam, majdnem elestem, s a hatalmas csattanás-kattanás hangjára más járókelők is figyelmesek lettek. Megdöbbentem, megálltam, megvizsgáltam és megörökítettem a veszélyes, balesetet okozható, kellemetlen járdai meglepit. Ez egy csalafinta jószág, szinte alattomosabb, mint azok a fémből készült volt oszlopok, tartók, volt teraszok kerítéslábai, volt szemetestartályok fémoszlopai stb., mint amiket lefűrészeltek, elvágtak a föld felett pár centivel, ott hagyva az éles fém csonkokat.